Rólunk
Így indultunk…
Az ATTMAG GOLD Kft.-t 2007. év tavaszán alapítottuk meg, fő tevékenységi körünk pedig a vendéglátás, továbbá egyéb kapcsolódó vendéglátóipari tevékenységek végzése. Cégünk azonban ennél színesebb múlttal rendelkezik. Az 1990-es évek kezdetétől piacokon, vásárokon, és egyéb tömegrendezvényeken pecsenye- és kolbászsütőként szolgáltuk ki vendégeinket, mint egyéni vállalkozók. Az így szerzett tapasztalatokat felhasználva 2003-ban, Dunaújvárosban, az Őspiac tér 5. sz. alatt – továbbra is egyéni vállalkozóként – megnyitottuk a Dunapálma Pecsenyesütőt. Ebben az immár fix telepítésű üzletben viszont nemcsak a klasszikus értelemben vett sülteket készítettünk, hanem választékunkat bővítve meleg egytálételeket is kínáltunk vendégeinknek.
Egy vendéglátóipari vállalkozás életében, ha sikeres, eljön az a pillanat, amikor úgymond „kinövi magát”. Ennek eredményeként szolgáltatásait bővítve, szervezetileg átalakulva egyre több és több embernek kínálhat kiváló minőségben, valamint versenyképes áron szolgáltatásokat. Ebbe a stratégiába illik bele, hogy korlátolt felelősségű társasággá alakultunk 2007 elején, és Pakson a Villany utca 2/b. szám alatt is megnyitottunk egy Dunapálma Pecsenyesütőt. Ebben az üzletben eleinte csak reggeltől kora délutánig tartottunk nyitva, hétfőtől péntekig, és sült húsokkal, továbbá egytálételekkel vártuk vendégeinket. Azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel itt is sikerült bővülni, így 2008 óta már szombatonként is nyitva van üzletünk.
2009. április 22. ismét fontos dátum volt vállalkozásunk életében, sikerült ugyanis megnyitni második üzletünket Pakson, a Kápolna utcában. Az itt létesített Dunapálma Gyorsétterem már a gyorskiszolgálási rendszert alkalmazva kezdte meg működését, az eddigieknél nagyobb és változatosabb ebédkínálattal.
A paksi üzletek sikereinek köszönhetően szolgáltatásainkat egyre többen vették igénybe, így sikerült a rendezvények területén is egyre népszerűbbé válni, emiatt rendszeresen keresnek meg minket privát, valamint szervezeti rendezvények esetén is. Célunk, hogy minden területen kimagasló minőségű szolgáltatást biztosítsunk vendégeink számára, hiszen az Önök elégedettsége számunkra az igazi siker. Jelenleg Pakson három helyszínen, több, mint húszan dolgozunk ezen.
Magam és munkatársaim nevében köszöntöm Önöket honlapunkon, ételeinkhez pedig jó étvágyat kívánok!
Szabó Attila
Ügyvezető
Attmag Gold Kft.
Helyszíneink
Dunapálma Pecsenyesütő
7030. Paks, Villany utca 2/b.
ESZI Konyha
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium, Paks, Dózsa György út 95.